2009. november 15., vasárnap

A falka

Mostanára szépen felálltak a családban a viszonyok.

Egy kutya tisztán "gondolkodik". Nem kever érzelmeket az életébe. Megkeresi magának azt az embert, akihez az életét igazíthatja. Ez ad neki biztonságot. Hogy tudja, van valaki, aki őt irányítja, és VÉDELMEZI. Ez a biztos pont, utána felméri, a többi, vele egy fedél alatt élő falkatárshoz hogyan viszonyulhat.
Nincs ez a rendszer nálunk sem másképpen.
A viszonyok beállításakor nekem kezdettől fogva helyzeti előnyöm volt a család többi tagjához képest, hisz én vagyok Lolával legtöbbet, én tanítom, én etetem. Feltettem magamban, hogy nem szeretném, hogy az életem ő irányítsa. Tudnia kell, mikor mennyit engedhet meg magának, különben akadályozni fog a munkában, vagy esetleg nyilvánosan hülyét csinál majd belőlem. Ezt nem engedhetem meg magamnak. Kialakítottuk a belső szabályokat, és ő meglepő gyorsasággal tudomásul vette, meddig mehet el velem szemben.
Figyelem a szomszédunkat a nagy újfunlandijával, ahogy ordít vele, és rugdossa, mikor el akarja érni, hogy a kutya engedelmeskedjék neki. Olyan szánalmas...
Lolával nem kell üvöltözni, és még ki sem kapott. Azt hiszem, ez amiatt van, mert alkalmazza a szabályokat, melyek ősidőktől fogva működnek benne: Meg akar nekem felelni, hogy a falka része maradhasson.
Nem egészen így működik ez a fiaimmal. Ők társukká- testvérükké tették első perctől fogva, így gyakran terhes módon zaklatja őket. Mondjuk, nem annyira kellemes, mikor hajnalban beront hozzájuk, felugrik az ágyukra, és vad ugrándozással hívja őket játszani. Vagy teljesen váratlanul szájon puszilja őket. Vagy mikor hiába kurjongatnak neki az udvaron, eszébe sincs szót fogadni. Ezt persze a gyerekek nem látják át, csak mikor panaszkodnak, akkor szoktam mondani nekik: Köszönd magadnak, hogy ilyen. Lebratyiztál vele, így hát nem tisztel.
Mit tehetnek, hogy a helyzet változzon? Mindig elmondom nekik. Tégy így, tégy úgy, és a kutya majd megtanulja, hogy engedelmeskednie kell. Ez megy is egy darabig de aztán újra túl közel engedik magukhoz, és Lola él a felkínált lehetőséggel.
Bosszant a dolog, mert a fiúk egy idő után ingerültek lesznek, rákiabálnak, megütik, a kutya pedig nem érti, mit követett el.
Egy szó, mint száz, egy eb tökéletes tükörképe önmagunknak. Figyel, alkalmazkodik, és azzá válik, amivé tesszük.
Nos, eszerint az elmélet szerint én egy fegyelmezett, következetes, komoly ember vagyok. Hát igen. Az imént felállított teória ebben a pillanatban hullott atomjaira.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Olyan sokat tanulok a kutyákról ebből a blogból, köszönöm! Tudod én régen nem sokra becsültem a kistestű kutyákat, nekem A KUTYA az derékmagasság körül kezdődött. De te megváltoztattad ezt bennem.

csakBea írta...

Nekem 2 kutyám van. Mindkettőnek én vagyok a főnök, de amíg az egyik folyamatosan folyamatosan próbál legalább egyenrangú helyet kivívni magának (ahogy öregszik egyre inkább), a másik boldogan vállalja az alárendelt szerepet.

Akkor én most milyen vagyok?

Angéla írta...

Hawah: Köszönöm, Hawah! Azt gondolom, kutya, kutya. Bármekkora, ugyanazok a dolgok működtetik. Az alapok ugyanazok, csak a méret más.

mezikus: Jó a kérdés :-) Viszont a lényeg ugyanaz: A főnök te vagy :-)
Én meg nem értek a kutyákhoz, csak olvasok, és figyelek.

Related Posts with Thumbnails