Matrix

Mai napig elevenen él bennem Babits A gólyakalifa című regénye. Nagyon megrázott, és magaménak éreztem, mikor anno olvastam, mert gyerekként furcsán láttam a világot. Keresgéltem magam, gyakran azt éreztem, a szavaim nem az enyémek, olyan vagyok, mint egy szócső, és ha kinyitom a számat, valaki más gondolatait mondom. Kábán keringtem a világban, mintha álomban élnék örökkön örökké. Az emlékeim is álomszerűek.
Ma is úgy nézem a világot, mintha filmet látnék. Gyakran nézem úgy. Történnek dolgok, mondok, írok... most is peregnek az ujjaim, aztán úgy olvasom vissza, mint egy idegen írását. Velem történik mindez? Az én világom ez? Vagy csak egy álmot élek (olykor rémálmot), amiből majd felébredek egy teljesen más helyzetben?
A Matrix című film is valami hasonlót jelent nekem. Világok párhuzama, síkok, melyeken úgy lépünk át, mint egy vékony szalagon, és hopp, már nem is azok vagyunk, akiknek hisszük magunkat.

Felkelek. Rendet teszek. A rend kell, hogy átlássuk valamelyest ezt a kusza világot. Rend bent, rend kint, rend a lelke mindennek.
Leülök, hogy dolgozzak. Dolgozni is jó. Lépésről lépésre felgöngyölíteni a feladatokat. Elmélyülni a gondolatokban, nem látni, nem hallani, csak merülni egyre mélyebbre.
Nem látni, nem hallani... Történhet bármi. Motoz az egerem, Lola mászkál le s föl a házban. Ez sem gond. Tudja, hogy ilyenkor nem zavarhat, így hát elfoglalja magát. Remek. Később felnézek, talán hamarosan végzek is, s akkor majd visszatérek a matrix  valóságnak elfogadott világába. S látom, hogy Lola közben felállította a saját matrixát. Igaz, a párhuzamok kissé elcsúsztak, s valahol, a nem is olyan végtelenben egymásba futnak.
Talán nem is annyira egysíkú a gondolkodása, mint hittem? Talán egy egészen más filozófiát vall ő, mint én, és éppen most adta tudtomra, hogy az elméletem hibádzik?
Nincsenek párhuzamok. Az élet egyetlen szálból álló gombolyag, melynek tekervényei olykor felakadnak, szétzilálódnak, s mi útra kelünk ezek mentén. Kerülünk, fordulunk, kanyargunk, végül visszajutunk oda, ahonnét elindultunk: a meleg, puha, rendezett gombolyagba.

Kutya dobozból

T., aki a főnököm, és kedvelem is eléggé, szóval ő kutyát tenyészt, és odafigyel mindenre. Nahát, ő aztán csak csóválja a fejét, ha Loláról mesélek, és nem érti ezt az egészet. Szerinte szégyenteljes dolog "papírdobozból kutyát venni". Ráadásul veszélyes is, mert könnyen pórul járhatunk.
Alaposan rám ijesztett. Szerinte a kutya ROSSZ. Mi az, hogy rossz? Szerinte púpos a háta, és a fülei is rosszul vannak tűzve. Nézem Lolát, ahogy megfeszül, a jobb lábát elegánsan megemeli, a farka csinosan a háta fölé kunkorodik, és nagyon nem látom rossznak. Azt sem látom, hogy a hasa menni akarna, vagy a szeme begyulladni, sőt, teljesen élőnek látom, pedig T. szerint már haldokolnia kellene, mert "ezek" (ezek a szaporítók) beteg, és selejtes kutyákat sóznak a magamfajta gyerekkel érkező bárgyú népek nyakába:
- Nem hiszem el! A kiállítás egyik szervezője vagy, és ilyet teszel!- Csak hitetlenkedik.
- Nem gondoltad volna?
Nem gondolta volna. Pedig ma is lesodortam egy poharat az irodában, aztán felborítottam a cipőboltban egy stócolt dobozhegyet, végül a szupermarketben nekitoltam a kocsimat egy halom csomagoló anyagnak, ami hatalmas feltűnéssel hullott szerteszét. Tudja, hogy ki vagyok, és NEM GONDOLTA VOLNA, hogy így jutok kutyához? Egy éve ismer, telefonon keresztül is tudja, éppen milyen hangulatban vagyok, és akkor azt mondja, nem gondolta volna, hogy a gyerekeim vágyakozását látva bevállalom a kockázatot, a sok kutyás ismerős megvetését, és az ő hitetlenkedését egy állat miatt?
Azért hozott neki tápot. Valami nagyon drága extraságot, amit aranyban mérnek. Orvost is ajánlott, és javasolta, hogy így utólag legalább szerezzem meg Lola papírjait, hogy tudjuk, VALÓBAN pinscherről van szó, nem pedig valami tacskó keverékről. Én erre azt mondom neki, engem az sem érdekel, ha nem pedigrés, és átvertek vele. Látom, hogy nem érti. Persze, hisz azt nem tudja, hogy évek óta Lola az első kutyám, akihez olyan szeretettel tudok fordulni, mint annak idején ahhoz a másikhoz, akihez mérve minden négylábú csak egy alig jelentékeny élőlény volt az életemben. Eddig...