Merre tartunk?

Mostanában mindenféle kutyás ügyekkel is foglalkozom. Hogy miért, annak megvan az oka, a lényeg, hogy sokat olvasok kutyákról. Most például a kutyás terápiák mindenféle fajtájába ástam bele magam. Jó, azt tudjuk, hogy léteznek vakvezető, mozgássérülteket segítő négylábúak, de azt vajon hányan tudják (rajtam kívül), hogy még mennyi mindenre lehet őket "használni". Néhányszor már céloztam rá, hogy (szerintem) Lolából remek terápiás kutya lenne. Mi az a terápiás kutya? Most már tudom, hogy ez a fogalom több dolgot is takar. Vannak olyan gyógyebek, akik idősek, betegek, és fogyatékosok mellett vannak. Fő feladatuk a boldoggá tétel. Fontos, hogy legyenek kedvesek, simulékonyak, együttműködők. Lehessen őket simizni,és hozzák vissza a labdát. Műszerekkel mérhető, hogy a kutyák közelsége jótékony hatással van az emberi szervezetre. Egy kutya közelében csökken a vérnyomásunk, boldogság hormonok szabadulnak fel bennünk, a feszültség pedig szépen elpárolog belőlünk. Ez természetesen nem működik olyankor, mikor szomszédunk kutyája ássa alá a kerítésünket, és sütizi össze a kertünket. Ilyen esetekben az én vérnyomásom például a plafonig ugrál, és általában én is ugrálni szoktam, kiabálni, és egy bottal rohanni a betolakodó után. Zs. szerint bizonyos, hogy egyszer agyvérzést kapok Szeszi (Szöszi? Szuszi?) miatt. De milyen jó, hogy van nekem Lol', aki ilyenkor odatolja az ő fülét a markomba, s én szép lassan megnyugszom.
Nos, fentebbi esettől eltekintve elmondhatjuk, hogy a kutyák igenis jó hatással vannak ránk. Egy boldogtalan, rettegő beteg figyelme végre elfordul saját fájdalmáról, és a gyógyulás útjára lép. A magányos idős újra célt lát, mikor gondoskodni kezd egy lényről, aki rajong érte, és elhalmozza kedvességgel. A világtól elzárt autista pedig megnyílik, mikor a finom puhaság a tenyerébe simul. Van a kutyákban valami, ami több annál, amit mi, emberek adhatunk egymásnak. Ettől a valamitől tudtukon kívül válnak az ebek segítőnkké, vagy épp orvosunkká.
Na, és a kutyával asszisztált tanulás? Na, az még egy érdekes ügy. A lehetőségek tárháza óriási, és ha ezeket számba veszem, akkor látom igazán értemét annak a ... mennyi is? ...6000 évnek, amit belefektettünk a kutyák megszelídítésébe. Hozzánk nőttek, és sokkal többre képesek, mint mondjuk láncra verve őrjöngeni egész nap valakinek a kertjében (vagy éppen az én gyepemet feldúlni).

Nos, olvasok, írok, gondolkodom. Lola pedig eközben nő, okosodik, ismeri minden rezdülésem, és elbűvöl mindenkit maga körül. Ha eljön a tavasz, iskolába visszük, ez bizonyos. Ha elindulnak a kirándulások, jön velünk, ez is egyre nyilvánvalóbb. (Ó, igen! T. belátta, hogy Lolek több, mint egy intelligens kis mitugrász, és akár a cég "hasznára" is válhat, ha a gyerekeknek megmutatjuk általa, hogyan lehet- kell egy kutyussal együtt élni, kirándulni, utazni.) Szóval annyi minden kavarog bennem, és egyelőre csak bizakodok, hogy egyszer talán kiforrja magát bennem, hogy mit is akarok a kutyámmal. Vagy hogy ő mit akar... Meddig jut el a tanulásban, és mennyire engedi magához közel az embereket? Akar- e fontos feladatokat megoldani, és alkalmas- e rájuk? Sok- sok kérdés, amire remélem pár hónapon belül megszületnek a válaszok.

Keresgélős

Lola szépen, észrevétlenül okosodik. Nem töltünk túl hosszú időket a szabadban, de minden napra jut egy séta, ami viszont neki túl kevés elfoglaltság. Próbálok olyan benti játékokat kitalálni, amik nem járnak túl nagy zajjal, vagy rumlival. Az "eldobom- visszahozod" nem túl szerencsés, hiszen a lelkesedése olyan tempóval hajtja a labda, vagy plüss baba után, hogy csak úgy repkednek a szőnyegek körülötte. Na nem, ezt nem szeretem. Kitaláltam neki a "keresgélőst". Nem egyszerű, hisz ehhez azért kell neki kombinációs készség, megfigyelés, kitartás. Fogom tehát a játékát, őt leültetem, majd szépen elsétálok a babával, és elrejtem. Utána visszamegyek a kutyához, és szép halkan azt mondom neki: keresd! Akkor Lola elindul, és keres, kutat, amíg meg nem találja a "kincset".
Jelenleg még nem tökéletes a technikája,ugyanis nem az orrát használja, hanem a szemét, és az emlékezetét. Figyeli, merre megyek, majd elindul ugyanazon az útvonalon, és keresgél. Ha meglátja a babzsákot, akkor hurrá, ha nem, akkor viszonylag gyorsan feladja a keresést. Visszajön, rám néz, újra nekilódul, újra vissza. Mintha segítséget kérne. Akkor elsétálok vele, és biztatom, hogy keressen tovább. Végül mindig megtalálja a babát, és viharként zúg el mellettem vele. Különös, hogy hiába állok ott, 20 centire tőle, ő csakis a kiindulási ponton adja vissza a játékot. Otthagy, visszafut, és ott vár meg, ahonnét elindultunk.
Még jobb, mikor a babát a ruhámba rejtem. Olyankor kénytelen szimatolni, és keresgélni, hogy miképpen tudná elcsenni tőlem, ami az övé. Bököd az orrával, keresi a zseb bejáratát. Micsoda boldogság, mikor végre megtalálja! Milyen büszke magára! És én is rá.
Úgy látom, ezek a játékok különösen fejlesztik az elméjét. Rengeteg szót, kézjelet ismer, megkülönbözteti az utcai ruhákat, papucsot, cipőt, és aszerint, hogy mit húzunk magunkra, az ajtó elé áll, vagy a helyére ül.
Ismeri például a dorgálás, és a dicséret hangsúlyát (ez nem nagy dolog, minden kutya ezt ismeri meg leghamarabb), viszont nem mindig tudja, hogy neki szól, vagy a fiúknak. Ha például valamelyik gyereket ajnározom, ő beszökken a helyére, és vigyorogva néz rám. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor azt képzeli, a jó szavak őt illetik, és azért ül a kosárba, hogy megfeleljen (kiérdemelje) a dicséretet. Ha meglátja a felmosó fókát, azonnal lesunyt fülekkel oson a helyére, mert azt is megtanulta, hogy mikor az van a kezemben, általában az ő  pisijét takarítom heves zsörtölődések közepette. Bemegy hát a kosárba, hogy ott várja a szidalmakat.
A kosár tehát jó és rossz érzések színtere, menekülési útvonal, illetve a nyugalom szigete. Megtanulta azt is, hogy oda elhúzódva általában dicséretet kap, vagy legalább is nem kap további dorgálást.

Ps: A kép az egyetlen alkalmat örökíti meg, mikor igazi hóban fetrengős délutánt rendezhettünk.

Malacka

Éppen ma jöttem rá, valójában kire emlékeztet Lola.
Ugye, hogy igazam van???

El vagyunk havazva

Megérkezett a hó, és ezzel együtt a hideg is. Kíváncsian vártuk, hogy Lola majd miképpen fogadja az időjárás változását.
Remekül. Ez pedig nem jelent egyebet, mint hogy HAJLANDÓ kimenni.
Nem tudom, miért képzeltem azt, hogy majd örülni fog, mikor megmerül a hideg és nedves hóban. Én sem repedtem az érzéstől, ami akkor ért, mikor papucsban szaladtam le a kutyával hajnalban, hogy az első pisi ne a szőnyegen terüljön el. Váratlanul bokáig süppedtem a hóba. Ez így jó? Hát nem. Így nem. Majd délután, kint a szánkózó dombokon! De így reggel, ébredés után... Nincs menekvés, még a lépcsőre is behordta a szél. Nem tudjuk elkerülni. Lola hasig merül a pelyhek közé. Nyilván nem lelkesítő ebbe a szörnyűségbe beletolni a hátsó felét, hogy dobjon egy sárgát. Jobb akkor már fent, a padlóra. Bepróbálkozik ezzel is. Lent csak tétova szimatolás, hátha akad valami szag, ami előcsalogatja az ingert, aztán inkább szökés befelé. Néhány perc múlva egy "szépséges" kolbász valahol, a gyerekszobában. A fene a kényes kis feneked!
Nem vagyok túl lelkes.
Legyek megértő? Az vagyok. Nem gyilkolom le, jó? Ez elég megértés,szerintem.
Amúgy a fiúkkal kint lenni vidám dolog. Ez tetszik Lolinak. Rohan a szánkó mellett, szökdécsel megállás nélkül. Nyilván nem áll meg, mert akkor azonnal vacogni kezd. Bajban vagyok a hideg miatt is. A kutya aljas módon kinőtte a kabátját! Amin nem olyan régen egy fél éjszakát dolgoztam! A pántok, melyek a hasa alatt összefogták a cuccot, ma már nem érnek egymásba. És én még azt képzeltem, majd élete végéig grasszál a puha kabiban! Alig volt rajta néhányszor, és már nem jó. Nekem viszont mostanában nem volt időm újat varrni, mivel éjjelente a karácsonyi ajándékok elkészítése foglal le, így hát SOS megoldást kellett találnom.

1. variáció:
Szépséges térdzoknim, melyre két helyes kijáratot nyestem a lábaknak. Átmeneti viselet, hisz vékony, talán nem is túl kényelmes, mert elég passzos. De vészhelyzetben gyors megoldás, ráadásul ezzel a csíkos mintával nagyon vicces.

2. variáció:
Kinőtt pulóver ujja, mely az előbbi módszerrel lett átalakítva. Valószínűleg jól működik, mert finom meleg marad alatta Lola teste.

3. variáció
Mellyel a ma délutáni szánkózásra készülünk. Alulra a csíkos trikó, melyre egy szinte kabát vastagságú belebújós hacuka kerül (rétegesen kell ilyen időjárásban öltözködni). Bizakodom, hogy ebben átvészeli azt a néhány órát, amit a szabadban fogunk tölteni. Azért, ha hozzávesszük a rengeteg rohanást, trappolást, amit ilyenkor produkálni szokott, én nem nagyon féltem. Minket annál inkább. Ebben a hóban a bakancsaink mit sem érnek... hamarosan indulunk hótaposókat beszerezni.

Kamaszodunk

Azt hiszem, Lola kamasz(k)odik. Olvastam erről, hogy van ilyen kutyáknál... Változnak ők is, és mielőtt felnőtté válnak, van egy "kamaszos" időszakuk, amikor minden eddigi szokásuk felborulhat. Még el is kanászodhatnak!
Szerintem most van ez.
Miből gondolom? Mert Lola nem olyan simulékony, mint eddig volt. Próbálkozik azzal, hogy felülbíráljon, figyelmen kívül hagyja az utasításaimat, és olykor egészen nem normális dolgai vannak. Az például hogy van, hogy pórázon húz, póráz nélkül láb mellett jön? Ha nincs rajta kötél, akkor eszébe sincs beelőzni, teljesen tip- top módon közlekedik, zsinóron viszont feszülésig siet előttem. Az sem tetszik, hogy ha az irodából kiviszem a dolgát végezni, akkor TÚLSÁGOSAN magabiztos. Az rendben van,hogy megvan a hely, ahol pisilni, és játszani szokott, de AKKOR SE hagyjon ott! Várjon meg, és együtt menjünk! Ne akarjon vagánykodni, hogy ő tudja, hova kell menni, mert ezzel veszélybe sodorhatja magát (ne feledjük el, hogy könnyen ellopható a kicsisége miatt). A bátorsága is kezd megjönni, ezzel együtt a hangja is. Ez mondjuk nem baj, mert egyelőre könnyedén csendre tudom inteni, de semmiképp nem szeretném, hogy elkezdjen okoskodni a jelenlétemben.
A mai reggel pedig egyszerűen katasztrófa volt. Mire elvittem a fiúkat iskolába, és visszaértem a házba, KIRÁMOLTA A SZEMETEST. Minden szerteszét volt dobálva, a kanapén pedig megcsócsált kenyereket találtam. Na??? Ez mi? Remélem nem valami szeparációs idegroham! Remélem, nem fog megőrülni, mire felnő! Egyelőre arra fogom, hogy a szalámihéj illata kavarta fel. Jobb ebben hinni, mint felkészülni a problémákra.
Azt is olvastam, hogy a kutyát hiába dorgáljuk a rosszalkodás után, addigra már semmire nem emlékszik. Hogy csak úgy van értelme a büntetésnek, ha azonnal kapja. Én nem vagyok ebben annyira biztos, ugyanis mikor reggel hazaértem, a szokásos üdvözlés helyett elbújt a kis "k...va". Nem is nagyon értettem, miért. Aztán megláttam a felforgatott konyhát, és cseppet sem érdekelt, hogy tudja- e, mi újság, vagy nem, én bizony alaposan leszidtam. Pakoltam össze a holmikat, és közben dohogtam. Ő pedig hátracsapott füllel lapult a kosarában. Na? Akkor tudja, vagy nem tudja?
A pasizást már ne is említsük! Hol van már a régi, visszafogott Lola! Mostanság ismerkedik, riszálja magát, és bizonyos ebekkel egymás hátsóját szimatolják. Hajaj! Ébredezik benne a nő! Nem nagyon hagyom ezt. Ő még gyerek, és kész. Mondtam is neki, ahogy nekem mondta anyukám valaha: No smink, no pasizás. A testi érettség még nem elég. A léleknek kell felnőni, hogy ne tudják összetörni. Nem pont így mondta anya, de valami ilyesmi volt a lényeg. Később persze rájöttem, hogy az összetörés nem korfüggő- azt senki nem úszhatja meg, most mégis ugyanezt tanítom Lolának: Csak óvatosan! Mindent a maga idejében.

Vannak kérdéseim

Vannak azért kérdéseim. Ezeket jobbára olyankor teszem fel, mikor hajnalonta idegen kutyák randalíroznak a kertünkben, vagy az utcán bandáznak kedves szomszédaink állatai. Olyankor is kérdezek, mikor az utca közepén kell sétálnom a gyerekekkel, mert a kerítések mentén eszeveszett fenevadak őrjöngenek... olyan állatok, akiket egyéként kutyának neveznek.
Olyanokat szoktam kérdezni, hogy minek ezért kutyát tartani? Vagy hogy miképpen lehet ennyi zajt elviselni egy négylábú miatt? Vagy hogy tudja- e a gazdi, hogy mikor ugat a dögje okkal, és mikor csak úgy, unalmában?
De tényleg! Miért tart kutyát valaki, ha az eb az utcán él, vagy ha a gazda nem tud tőle a kapuban beszélgetni?
A mi környékünk teli van ilyen csodás kutyatulajdonosokkal, és nekik köszönhetően már jó ideje azt szoktam mondani: Én nem szeretem a kutyákat. Rengeteg bosszúságom van miattuk: a kikapart kerítésünk, a halott spánielem, akit neveletlen szörnyetegek öltek meg, az elcseszett sétáink... megannyi ostoba helyzet, melyet egyértelműen kutyáknak köszönhetek.
Mióta Lolicska velünk van, az esti sétáink megszaporodtak. Neki kell a mozgás, és nyilván nekünk is. A kertnél többet ad neki, ha járunk egyet, szimatolhat, keresgélhet. Míg ő futkos körülöttünk, mi beszélgetünk a fiúkkal, szívjuk a hűvös levegőt, néha meglódulunk, és futunk egyet. Szeretem ezeket az együttléteket. Még így is, hogy az út felén görcsben van a gyomrom a haragtól. Megy a riadólánc, és utca hosszat zeng minden a kutyák őrjöngésétől. Eleinte a séta abból állt, hogy próbáltuk Lolát meggyőzni arról, hogy nincs veszélyben. Húzatta magát, vagy kirohant az úttestre- lehetetlen volt vele normálisan közlekedni. Mostanára azonban megjött a bátorsága. Tudja, hogy a hangoskodók valójában tehetetlenek, így könnyedén odakocog a kerítésekhez, beszimatol, rázza a popsiját, szinte incselkedik a sok ostobával. Azok meg eszeveszetten tombolnak, habzó szájjal ugranak a rácsoknak, fölverve ezzel az utca csendjét.
Ez vajon kinek jó? Nekem ugyan nem lenne jó! Nekem ugyan nem kellene ilyen kutya! Szoktam is mondogatni, mit csinálnék vele, ha az enyém lenne. Hát, jó csúnyákat szoktam mondani, pedig valójában azt hiszem, egyszerűen csak megtanítanám a kutyámat néhány alapvető szabályra.

Mások öröme

Lola már két napja nem jön velem dolgozni. T- vel vidékre járunk, és ez - úgy vélem- meghaladja Lola kapacitásait. Ülni a kocsiban órákig, amíg mi szétosztjuk a ballagási öltönyöket... ráadásul bárhová próbálna lepihenni az autóban, biztos, hogy valamit összegyűrne. Nem is tudom, őt akarom kímélni, vagy T.- t, akit ez az öltönyös haccacáré szemmel láthatóan kikészít. Túlságosan ideges. Nem, semmiképpen nem szeretném stresszelni a kutya jelenlétével. Folyton aggódna a hülye ruhák, zacskók, pisik és kakik miatt.
Inkább stresszelem A MAMÁT.
Anyósom, és apósom a házunkban él. Nem együtt velünk, egy fedél alatt, de a ház az egy.
Igen, két lakás van egyetlen épületben.
Igen, éppen olyan, mintha egy társasházban élnénk.
Ez persze nem jelenti azt, hogy kihasználva a helyzetet, a mamáékra hárítanánk bizonyos feladatokat, vagyis nem szoktak a fiúkra vigyázni, vagy főzni nekünk, vagy a kutyát pátyolgatni. Nem is volna ehhez kedvük, türelmük, erejük. Van viszont olyan, mikor nincs mit tenni, át kell lépni a szokásokat, és megkérni őket valami apró segítségre. Például, hogy vigyázzanak Lolára. Ők pedig igent mondanak. Elmondom nekik, hogy nem kell a kutyát halálra etetni (Ez a mama mániája: folyton eteti az állatokat. Ha a macska dörgölőzik, már szalad is valami falatért, vagy megszidja, hogy ne kunyeráljon percenként.). Azt is elmagyarázom, hogy teljesen normális, hogy ilyen gizda a kutya, szükségtelen néhány óra alatt felhizlalni, ellenben néha engedjék ki, hogy a dolgát elvégezze.Továbbá ha felugrik az ágyra, szigorúan parancsoljanak rá, és meg fogja tanulni, hogy ne randalírozzon, míg apósom a déli sziesztáját tartja. Szóval mindezeket elmondom, majd elhúzok.
Nincs időm aggódni azon, vajon mi van a kutyával. Na, és mi van a mamával?.
Nem is vagyok túlságosan aggódós.
Anyósom felnevelt 6 (mondom HAT) gyereket, egy apró kutyával talán elboldogul.
Aztán hazaérünk, és Lola lelkesen pattan le a kanapéról. Zúg, robog fel az emeletre, vidáman szökdécsel a lábunk körül. Se időm, se kedvem csevegni, így a fiúkkal együtt követem a kutyát. Másnap viszont újra utazunk, hát megint mamához óvakodok be, hogy elvállalná- e a kisasszonyt. Az arca felragyog: Hát persze! Apósom (aki soha nem tűrt állatot a házban) hozzáteszi, hogy Lola egyáltalán nem terheli őket, és máskor is szívesen vigyáznak rá. Aztán még elmesélik, hogy mamával tévézett, papával lustálkodott. Bebújt az érzéketlen keze alá, és ott pihegett a paplanján. Háromszor evett: pörköltet nokedlivel (azt kétszer),és uzsonnára vajas kenyeret. Mikor odaállt az ajtó elé, akkor kiengedték, pisilt, megzavarta a macskákat, majd jött be hozzájuk. Szóval ma is, és holnap is... akár minden nap hozhatom.
Hm. Rég láttam őket ennyire feldobottnak. Újra csak megkörnyékezett a gondolat: Milyen nagyszerű lélekterapeuta lenne Lolából! Mennyi örömöt tud okozni az embereknek pusztán csak azzal, hogy VAN.