Remekül. Ez pedig nem jelent egyebet, mint hogy HAJLANDÓ kimenni.
Nem tudom, miért képzeltem azt, hogy majd örülni fog, mikor megmerül a hideg és nedves hóban. Én sem repedtem az érzéstől, ami akkor ért, mikor papucsban szaladtam le a kutyával hajnalban, hogy az első pisi ne a szőnyegen terüljön el. Váratlanul bokáig süppedtem a hóba. Ez így jó? Hát nem. Így nem. Majd délután, kint a szánkózó dombokon! De így reggel, ébredés után... Nincs menekvés, még a lépcsőre is behordta a szél. Nem tudjuk elkerülni. Lola hasig merül a pelyhek közé. Nyilván nem lelkesítő ebbe a szörnyűségbe beletolni a hátsó felét, hogy dobjon egy sárgát. Jobb akkor már fent, a padlóra. Bepróbálkozik ezzel is. Lent csak tétova szimatolás, hátha akad valami szag, ami előcsalogatja az ingert, aztán inkább szökés befelé. Néhány perc múlva egy "szépséges" kolbász valahol, a gyerekszobában. A fene a kényes kis feneked!
Nem vagyok túl lelkes.
Legyek megértő? Az vagyok. Nem gyilkolom le, jó? Ez elég megértés,szerintem.
Amúgy a fiúkkal kint lenni vidám dolog. Ez tetszik Lolinak. Rohan a szánkó mellett, szökdécsel megállás nélkül. Nyilván nem áll meg, mert akkor azonnal vacogni kezd. Bajban vagyok a hideg miatt is. A kutya aljas módon kinőtte a kabátját! Amin nem olyan régen egy fél éjszakát dolgoztam! A pántok, melyek a hasa alatt összefogták a cuccot, ma már nem érnek egymásba. És én még azt képzeltem, majd élete végéig grasszál a puha kabiban! Alig volt rajta néhányszor, és már nem jó. Nekem viszont mostanában nem volt időm újat varrni, mivel éjjelente a karácsonyi ajándékok elkészítése foglal le, így hát SOS megoldást kellett találnom.
1. variáció:
Szépséges térdzoknim, melyre két helyes kijáratot nyestem a lábaknak. Átmeneti viselet, hisz vékony, talán nem is túl kényelmes, mert elég passzos. De vészhelyzetben gyors megoldás, ráadásul ezzel a csíkos mintával nagyon vicces.
2. variáció:
Kinőtt pulóver ujja, mely az előbbi módszerrel lett átalakítva. Valószínűleg jól működik, mert finom meleg marad alatta Lola teste.
3. variáció
Mellyel a ma délutáni szánkózásra készülünk. Alulra a csíkos trikó, melyre egy szinte kabát vastagságú belebújós hacuka kerül (rétegesen kell ilyen időjárásban öltözködni). Bizakodom, hogy ebben átvészeli azt a néhány órát, amit a szabadban fogunk tölteni. Azért, ha hozzávesszük a rengeteg rohanást, trappolást, amit ilyenkor produkálni szokott, én nem nagyon féltem. Minket annál inkább. Ebben a hóban a bakancsaink mit sem érnek... hamarosan indulunk hótaposókat beszerezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése