Vannak azért kérdéseim. Ezeket jobbára olyankor teszem fel, mikor hajnalonta idegen kutyák randalíroznak a kertünkben, vagy az utcán bandáznak kedves szomszédaink állatai. Olyankor is kérdezek, mikor az utca közepén kell sétálnom a gyerekekkel, mert a kerítések mentén eszeveszett fenevadak őrjöngenek... olyan állatok, akiket egyéként kutyának neveznek.Olyanokat szoktam kérdezni, hogy minek ezért kutyát tartani? Vagy hogy miképpen lehet ennyi zajt elviselni egy négylábú miatt? Vagy hogy tudja- e a gazdi, hogy mikor ugat a dögje okkal, és mikor csak úgy, unalmában?
De tényleg! Miért tart kutyát valaki, ha az eb az utcán él, vagy ha a gazda nem tud tőle a kapuban beszélgetni?
A mi környékünk teli van ilyen csodás kutyatulajdonosokkal, és nekik köszönhetően már jó ideje azt szoktam mondani: Én nem szeretem a kutyákat. Rengeteg bosszúságom van miattuk: a kikapart kerítésünk, a halott spánielem, akit neveletlen szörnyetegek öltek meg, az elcseszett sétáink... megannyi ostoba helyzet, melyet egyértelműen kutyáknak köszönhetek.
Mióta Lolicska velünk van, az esti sétáink megszaporodtak. Neki kell a mozgás, és nyilván nekünk is. A kertnél többet ad neki, ha járunk egyet, szimatolhat, keresgélhet. Míg ő futkos körülöttünk, mi beszélgetünk a fiúkkal, szívjuk a hűvös levegőt, néha meglódulunk, és futunk egyet. Szeretem ezeket az együttléteket. Még így is, hogy az út felén görcsben van a gyomrom a haragtól. Megy a riadólánc, és utca hosszat zeng minden a kutyák őrjöngésétől. Eleinte a séta abból állt, hogy próbáltuk Lolát meggyőzni arról, hogy nincs veszélyben. Húzatta magát, vagy kirohant az úttestre- lehetetlen volt vele normálisan közlekedni. Mostanára azonban megjött a bátorsága. Tudja, hogy a hangoskodók valójában tehetetlenek, így könnyedén odakocog a kerítésekhez, beszimatol, rázza a popsiját, szinte incselkedik a sok ostobával. Azok meg eszeveszetten tombolnak, habzó szájjal ugranak a rácsoknak, fölverve ezzel az utca csendjét.
Ez vajon kinek jó? Nekem ugyan nem lenne jó! Nekem ugyan nem kellene ilyen kutya! Szoktam is mondogatni, mit csinálnék vele, ha az enyém lenne. Hát, jó csúnyákat szoktam mondani, pedig valójában azt hiszem, egyszerűen csak megtanítanám a kutyámat néhány alapvető szabályra.
1 megjegyzés:
Ami a kijárkálást illeti: egyet értünk. Arról a gazdinak kell gondoskodni, hogy területen belül maradjon a kutya. Ami az ugatást illeti..... Hm. Nem tudom, erre megtanítható-e a kutya, mert hát területet véd. Legalábbis a házörző. A bent ülő meg a sétáltatót szidja, hogy vigye már a fenébe a kutyáját, ne ingereltesse itt vele az enyémet. Kétoldalú a dolog. Azt hiszem, a kutyától nem lehet elvitatni azt a jogot, hogy ugasson. Különösen, ha házörző típus. Talán egy vadászkutya más lehet, nekem olyanom még nem volt. Ideig-óráig el lehet hallgattatni neveléssel, ha ott a gazdi, de hogy állandóan csendben legyen, és el tudja dönteni, ki betörő, ki ártalmatlan járókelő, ki sétáló kutyatárs, s ki tör a területe ellen, azt hiszem, erre nem kötelezhető. Persze van olyan nyakörv, ami bizonyos decibel fölött "áramütést" mér rá, vagy át lehet vágatni a hangszálait, de erre én képtelen lennék. Így hát én is acsargok néha, ha unalmában ugat a kutyám, főként teliholdkor, és éjjel fel kell kelnem az ágyból rászólni. Vagy kiszólok rá, ha járókelőkre ugat jó ideje. (Gyerekekre nem szokott ugatni, azokat szereti.) De azt hiszem, ez a legtöbb fajta kutyával velejár.
Megjegyzés küldése