Keresgélős

Lola szépen, észrevétlenül okosodik. Nem töltünk túl hosszú időket a szabadban, de minden napra jut egy séta, ami viszont neki túl kevés elfoglaltság. Próbálok olyan benti játékokat kitalálni, amik nem járnak túl nagy zajjal, vagy rumlival. Az "eldobom- visszahozod" nem túl szerencsés, hiszen a lelkesedése olyan tempóval hajtja a labda, vagy plüss baba után, hogy csak úgy repkednek a szőnyegek körülötte. Na nem, ezt nem szeretem. Kitaláltam neki a "keresgélőst". Nem egyszerű, hisz ehhez azért kell neki kombinációs készség, megfigyelés, kitartás. Fogom tehát a játékát, őt leültetem, majd szépen elsétálok a babával, és elrejtem. Utána visszamegyek a kutyához, és szép halkan azt mondom neki: keresd! Akkor Lola elindul, és keres, kutat, amíg meg nem találja a "kincset".
Jelenleg még nem tökéletes a technikája,ugyanis nem az orrát használja, hanem a szemét, és az emlékezetét. Figyeli, merre megyek, majd elindul ugyanazon az útvonalon, és keresgél. Ha meglátja a babzsákot, akkor hurrá, ha nem, akkor viszonylag gyorsan feladja a keresést. Visszajön, rám néz, újra nekilódul, újra vissza. Mintha segítséget kérne. Akkor elsétálok vele, és biztatom, hogy keressen tovább. Végül mindig megtalálja a babát, és viharként zúg el mellettem vele. Különös, hogy hiába állok ott, 20 centire tőle, ő csakis a kiindulási ponton adja vissza a játékot. Otthagy, visszafut, és ott vár meg, ahonnét elindultunk.
Még jobb, mikor a babát a ruhámba rejtem. Olyankor kénytelen szimatolni, és keresgélni, hogy miképpen tudná elcsenni tőlem, ami az övé. Bököd az orrával, keresi a zseb bejáratát. Micsoda boldogság, mikor végre megtalálja! Milyen büszke magára! És én is rá.
Úgy látom, ezek a játékok különösen fejlesztik az elméjét. Rengeteg szót, kézjelet ismer, megkülönbözteti az utcai ruhákat, papucsot, cipőt, és aszerint, hogy mit húzunk magunkra, az ajtó elé áll, vagy a helyére ül.
Ismeri például a dorgálás, és a dicséret hangsúlyát (ez nem nagy dolog, minden kutya ezt ismeri meg leghamarabb), viszont nem mindig tudja, hogy neki szól, vagy a fiúknak. Ha például valamelyik gyereket ajnározom, ő beszökken a helyére, és vigyorogva néz rám. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor azt képzeli, a jó szavak őt illetik, és azért ül a kosárba, hogy megfeleljen (kiérdemelje) a dicséretet. Ha meglátja a felmosó fókát, azonnal lesunyt fülekkel oson a helyére, mert azt is megtanulta, hogy mikor az van a kezemben, általában az ő  pisijét takarítom heves zsörtölődések közepette. Bemegy hát a kosárba, hogy ott várja a szidalmakat.
A kosár tehát jó és rossz érzések színtere, menekülési útvonal, illetve a nyugalom szigete. Megtanulta azt is, hogy oda elhúzódva általában dicséretet kap, vagy legalább is nem kap további dorgálást.

Ps: A kép az egyetlen alkalmat örökíti meg, mikor igazi hóban fetrengős délutánt rendezhettünk.