Szar helyzet

Már éppen akartam hallelujázni a fölötti örömömben, hogy Lola végre szobatiszta lett úgy igazából, mikor tegnap hazatérve megláttam a gyerekek szobáját. Ott aztán volt minden! Mert én ugye azt gondoltam, ha már  Bence betegen fetreng itthon, akkor nem cimbálom magammal az ebet dolgozni. Kényelmesebb mindenkinek, ha itthon marad a gyerekkel. Még fiam lelkére kötöttem, hogy vigye ki rendszeresen, figyeljen rá. Na, persze, persze. Hazatérek, kérdem, mennyit volt kint a kutya?
- Sokat.
Aha... Én meg ezek után megtalálom a cuccokat a szobában. Először kezdtem eltakarítani (ugye, ugye, az évszázados berögződések: cselédmunka a nő dolga), mikor feltámadt bennem a dac: Na, nehogy már én!!! Nehogy már én kínlódjak, legyek rosszul, pazaroljam az időmet, mindezt azért, hogy legközelebb ugyanígy járjak! A gyerek nem törődött a kutyával, ráadásul becsapott, mikor ezt letagadta. Pontosan megérdemli a takarítást. Szépen kiraktam a gumikesztyűt, tiszítószereket, rongyokat, és beküldtem rendet rakni. Húzta az orrát rendesen, én viszont - szó szerint - sz...ok rá, hogy mennyire volt ez kellemetlen neki. Elegem van abból, hogy a házban kutyapiszok legyen. Lola alig 4 hónapos, és tényleg igyekszik, hogy rendben menjenek a dolgok, viszont ha hiába szól... Ha tojnak a fejére, és nem viszik ki, akkor ő sem tud mit tenni.
Meg kell tanulni a fiúknak, hogy Lola nem egy plüssjáték, amit nyúzhatnak, ha kedvük van hozzá, aztán félredobhatják, ha elunták. Ha csak a számat jártatom, nem figyelnek rám, de egy kis takarítás majd jól eszébe vési B- nek is, hogy érdemes olykor feltápászkodni, és kilibbenni a kutyával. Hacsak nem akar később valami sokkal büdösebb, és gusztustalanabb elfoglaltságot magának.