Együnk!

Minap megállt mellettünk egy autó. Lola éppen pórázon volt, mikor a kocsi ajtaja kivágódott, és egy párocska lesett ki belőle. Kérdi a srác, ez itt egy csivava? (Ettől rendszeresen meghülyülök. Na, most ez mennyiben keverhető egy pinscherrel? Megalázó tudatlanság. Fuj!) Mondom, nem, ez egy pinscher, nem "cs"- vel, hanem sch- val.
- Jaj, hát ez nagyon furcsa! Apukámnak is van kettő, de azok olyan kövérek, mint a disznósajt... ábszolute nem így néznek ki. Ez nagyon szép... szép vékony.
Dagad a mellem, mit ne mondjak. Lola tényleg vékony, inas, karcsú. Nem is zabáltatom összevissza. Kap enni reggel, és délután. Ha otthagyja az ételt, elveszem, s akkor éhezik a következő etetésig. Így aztán egy felesleges gramm sincs rajta. Amúgy is érdekes a táplálkozása. Vannak ezek a hipihupi kutyatápok- na, ilyeneket én is veszek. Mit mondjak? A konzerv még csak- csak, de a száraz kaját sem beáztatva, sem anélkül nem favorizálja. Mi az, amit szeret? Kérem szépen, a sokszor lehúzott párizsi például nagy kedvenc, vagy minden olyasmi, amit mi is fogyasztunk. A macskák eledelét is szívesen ellopkodja (nem olyan régen észrevétlenül felfalt kb.30 deka nyers pulykahúst. Azt hittük, a reggelt sem éri meg, de csak annyi történt, hogy telepúzta az egész házat. Rettenetes volt!). Aztán néha kap nyers répát, almát, földimogyorót. Ezeket lelkesen elcsemegézi, de csak elenyésző mennyiségben (ahogy én veszek magamhoz napi egy Balaton szeletet).
Ábszolute nem előírásos koszton tartjuk Lolát, de előírásosan nem elhizlalva. Nem is örülnék, ha kigömbölyödne. Sajnálom a behízott nyakú kutyákat. Lola szeret mozogni, úgy szökell, mint egy gazella, a teste nyúlánk és csinos. Hogy nézne már ki azokon a ropi lábakon egy kihízott dödölle?
Azért vigyázok persze. Jómagam látens anorexiás és önsanyargató vagyok; mindig észben kell tartanom, hogy ne felejtsek el enni, és másoknak enni adni. A kutyáról sem feledkezem meg. Vagy ha mégis, azt hívjuk koplaló napnak.