Nemszoba nemtiszta

Nagyon meg voltam lepődve, mikor Lola beköltözött hozzánk, és napok teltek el úgy, hogy sehol nem volt pisi, vagy kaki a lakásban. Egyszerűen nem hittem, hogy ez megtörténhet... Hogy megúszhatom csak úgy, tisztán a beszokást.
Mostanára rájöttem, hogy tényleg nem. Ilyen velem nem történhet. Az első egy- két véletlen csurrantás megtanította Lolával, hogy tulajdonképpen az ilyen balesetekből semmilyen különösebb problémája nem származik. Na, jó, a "vezér" pofázik kicsit, mutogatja a tócsát, de olyankor elég hátracsapott füllel elosonni, amíg a csaj lehiggad, és a fókával eltakarítja a cuccot. Így hát az idő előre haladtával fokozatosan  "meghódította", bevette a lakás különböző zugait.
Próbálom figyelni, vajon jelez-e, mikor készül valami szutykolásra. Néha azt gondolom, hátha csak én nem látom, mikor ki akar menni. Hogyan viselkedik ürítés előtt közvetlenül? Olykor mintha látnék valamit. Ha nagyon szeretném belemagyarázni, akkor azt mondom, jelez, hisz őrjöngve futkos, trappog... Éppen úgy, mint mikor kicsattan a jókedvtől.
Ilyenkor vagy fegyelmezni próbálom, vagy tényleg kiviszem, csakhogy tízből ötször ürítés helyett a macska nyakában landol (Az milyen már! Cilu a bejáratnál gubbaszt félkómás szundikálással, ajtó ki, Lola, mint a torpedó, ráugrik a hátára, felborítja, és torkon ragadja.). Ilyenkor nincs pisi, nincs kaki, csak én didergek teljesen feleslegesen a lépcsőn. Ha mindez reggel történik, az külön dob egyet a történeten, ugyanis ilyenkor jobbára hálóingben leledzek. A szomszédok természetesen nem látják a kutyát, csak engem...
(- Szerinted mit csinál ez a nő itt félig meztelenül hajnalban?
 - Hát, én nem tudom... Egy ideje folyton ezt csinálja. Lehet, az ura kizárta...
 - Na, ja. Mondasz valamit. Nem lennék meglepve /sokatmondó odanézés/...)
Szóval állok ott, mint a hülye, és próbálok meggyőző lenni: Lola, pisi! Pisipisi!... Ereszd már ki, az isten áldjon meg!
Vagy igen, vagy nem. Később felmegyünk, és reménykedünk, hogy néhány órán belül nem fogunk belelépni valami sütibe. Ha meg igen, akkor kezdődik elölről a fókázás, dorgálás, fülbehúzás.

Várom a Nagy Áttörést. Azt, mikor majd - éppen úgy, mint valaha élt Fruzsi kutyám (akinek a történetét még bizonyosan megírom egyszer) - Lol' megáll az ajtó előtt, pörög néhányat, én pedig tudván tudom majd, hogy itt az idő, menni kell. Addig meg? Addig élünk egy összkomfortos budi közepén, ahol nekem (!) a Nemháziasszonyok Nemgyöngyének kell egy plusz személy után (is) takarítani.

Ps:
Jellemző beszélgetés Zstal:
- Látod, Lola a legrendesebb "gyerekünk". Ő nem dumál vissza, nem kamaszkodik, nem veri össze a tesóit...
- Nem. Ő csak behugyozik.