2009. szeptember 16., szerda

Megkutyásodtunk

Nos, egyáltalán nem akartunk kutyát.
Én nem akartam legalábbis. Illetve néha elfogott egy kósza vágy valami kis kedves négylábú iránt, de olyankor lebeszéltem magam: A végén úgyis rám maradna, nekem kell vele vesződnöm, ami három gyerek, és egy teljes embert kívánó munkahely mellett túlságosan nagy feladat. Aztán mi szerveztük a kecskeméti kutyakiállítást. Ott rohangáltam két napon át a kutyák közt úgy, hogy meg sem érintettem őket, rájuk nézni is alig volt módom, csak dolgoztam, dolgoztam, dolgoztam. Vasárnap délután Zs. felhívott, hogy azonnal menjek a kapuhoz, mutatni akar valamit. Nem, nincs most időm, később visszahívlak! Nem volt később. Elfelejtettem, de ő újra hívott. Végül átrohantam az egész kiállítást, és ott találtam őket a kijáratnál egy papírdoboz fölött guggolva. Ajaj! Rosszul kezdődik! A dobozban két kiskutya üldögélt, és engem 6 (nem, 8 ) szempár figyelt, hogy vajon mi lesz az "ítélet". Jöhet a kutya, vagy sem? Tétova voltam, de mikor a kezembe fogtam ezt a vékony lábú, karcsú, nagy szemű sajtkukacot, már nem volt visszaút: végleg megszerettem. Itthon néztünk utána, tulajdonképpen kit is költöztettünk magunkhoz, és mire számíthatunk az elkövetkező hónapokban- években. Megnyugodtam. Lola éppen a mi családunkba illő apróság. Várhatóan élénk, pörgős, jókedvű lányka lesz, akit minden kirándulásra magunkkal vihetünk, itt fog szökellni, ugrálni, teperni a lábunk alatt sok- sok éven át.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails