Lola és T.

T. kemény, és hajthatatlan. DIREKT nem mutatja, hogy Lola tetszik neki. Mikor reggel beérünk az irodába, sóhajtozik, és a kutya minden mozdulatát gyanakodva figyeli. Szerinte egy ekkora lényből folyamatosan pisi és kaki folyik. Én is így tapasztaltam eddig, de ezúttal azt kell mondjam, hogy nem feltétlen van ez így. Most nem így van.  Lehet, hogy Lola nem is 9 hetes? Lehet, hogy van már egy éves is?
Az alatt a hat óra alatt, amit az irodában töltünk, kétszer megyek ki (le) vele, a többi időt egy mellettem levő széken tölti. Olyannyira szobatiszta, mint egy felnőtt eb. Amúgy pedig ma reggel már "szólt", hogy ideje munkába indulni. Még molyoltam a munkáimmal, ő meg a lábamnál toporgott, és nyöszörgött. Mikor ajtót nyitottam, torpedóként süvített az autóhoz, és remek hangulatban kapaszkodott befelé.
Szerintem T. hiányzott neki.
Mikor beérünk az irodába, soha nem felejti el, hogy üdvözölje, T. pedig "eltűri", hogy odafut hozzá, és puszit dob a nadrágjára.
Ma kilestem őket... T. azt hitte, nem látom, hogy míg telefonál, odalép a székhez, és megsimítja Lolát. A kislány hálásan ránézett, ő pedig vakarászni kezdte a torkát, majd a hasát. Egészen zavarba jött, mikor felfedezte, hogy lelepleztem. Látom, hogy kedveli, csak éppen derogál neki, hogy elismerje. Hehe... Ő német juhászokkal foglalkozik. Mer' AZok kutyák. Lola ellenben... amolyan kutyácska- féleség.
Azért van bennem kétely. Az egy dolog, hogy nem terhel, ha Lola velem van, és nem is akarom, hogy egész nap maga legyen, de mi lesz, ha idővel annyira hozzám nő, hogy már akkor sem bírja egyedül, ha feltétlen muszáj? Elvégre MINDENHOVÁ nem vihetem magammal!