Lola bulizik

Party volt nálunk tegnap. Munkahelyi csapatépítő ereszdelahajamat.
A céget már jól ismeri Lola, úgyhogy kitörő örömmel fogadta a megjelenteket. Hát még mikor rájött, hogy ő maga is a program része lehet! Rókavadászat az erdőben! Ez aztán a csuda móka! Lola trappolt mellettünk, eszében sem volt, hogy elkódorogjon, nem kellett keresni, behívni, ott kocogott fáradhatatlanul a társaság részeként. A csapat törtetett árkon- bokron át, nem törődve azzal, hogy egy idő után már én sem tudtam, hol vagyunk. Mindezt úgy, hogy néhány órával előtte magam tettem ki a jeleket (de még milyen jó, hogy kitettem!) a pici piros papír rókákkal együtt.
De a cég nem adja föl soha!
Mi nem adjuk fel soha.
Keresgéltünk most is veszettül (igen, én is), így végül sikerült bejárni a túra útvonalát. Később végigmentünk a városon egy lovas kocsival, és hát az éjszakázással sem volt gond (nagyon nem). Lola is táncolt, vigadozott, majd mikor megfáradt, keresett magának egy hasonlóan kimerült kislányt, és a fenti kanapén összebújtak aludni.
Nos, az ajándékát még nem mutattam neki, de bizony ő is kapott a vendégektől ezt- azt. Úgy tűnik, abbéli törekvésem, hogy Lola jelenléte összefonódjon velem- velünk (a céggel!), lassan célba ér.
T. az, aki még ódzkodik. Azt mondja, szó sem lehet arról, hogy Lola kiránduljon velünk, mert szerinte ha ott van velem, akkor én nem tudok majd a gyerekekre figyelni. Biztos abban, hogy baj lesz a kutyával, mert elfárad, elkószál, összepisili a buszt.
Na hiszen! Most ő is láthatta, hogy ez nem így van. A kutya kitartó, emberbarát, figyelmes és fegyelmezett. Kiváló játszópartner, szívós túrázó, ért a nyomkövetéshez, könnyedén boldogul nehéz terepen, és ami nem utolsó szempont: sokkal kevésbé hisztis, mint a gazdája...
Ajaj! Alig egy hetem van rá, hogy meggyőzzem T.-t arról, hogy Lolának igenis ott kell csücsülni október 10- én, a szezonnyitó túrán a hátizsákomban. Ha másért nem is, azért mindenképp, hogy valaki fotózzon, amíg mi a gyerekekkel törődünk.